Chana Masala, avagy a csicseriborsó curry áldása

Az egyik kedvenc ételem receptjét mutatom be Nektek, amilyen egyszerű étel, annyira finom, na és persze annyira csípős is :-)

Hozzávalók: 3 főre

150 g csicseriborsó
2-3 ek. olaj
1 tk kömény (egész)
10-15 szem egész fekete bors
2-3 kisebb babérlevél
1 nagyobb vöröshagyma
1 tk őrölt, vagy 1 db kisebb, apróra vágott chili paprika
1 tk kurkuma
1-2 tk só
1 ek. gyömbér-fokhagyma paszta (vagy 4 gerezd fokhagyma és kisujjnyi reszelt gyömbér)
2 paradicsom
2 tk. chana masala (csicseriborsó fűszerkeverék, ázsiai boltban kapható)
2 ek. friss, aprított korianderlevél

Elkészítés:

A csicseriborsót átmossuk, majd vízben áztatjuk legalább egy éjszakán át. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, a paradicsomot felszeleteljük. Az olajat magas lángon felhevítjük, majd hozzáadjuk a hagymát. Fedő alatt, takaréklángra visszakapcsolva pirítjuk 3-4 percig. A fedőt levesszük és hozzáadjuk a csicseriborsót a levével együtt, majd a fűszereket is a chana masala, és a korianderlevél kivételével.
Addig főzzük, míg nagyjából megpuhul a borsó (kb 40-50 perc, attól függően, meddig áztattuk). Néha keverjük meg és pótoljuk a vizet (kb. 5-6 dl kell még hozzá folyamatosan adagolva). A végén adjuk hozzá a chana masalát és a korianderlevelet, és így főzzük még 5-10 percig. Amennyiben nem tudunk beszerezni koriander levelet, akkor petrezselyemre, kakukkfűre vagy bazsalikomra is lecserélhetjük.
Ha nincs időnk áztatni és sokáig főzni, akkor vehetünk konzerv csicseriborsót is.

Tipp:

  • Chapatival tálalva isteni finom!
  • ehetünk mellé egy kis curdot (joghurtot), ami kellemesen hűsít,
  • és ha valami extra finomat szeretnénk, akkor tegyünk bele paneert (indiai házi “sajtot”), amit előtte kevés olajon átsütöttünk.
  • ha nem bírjuk a csípőset, akkor chili helyett tehetünk bele őrölt pirospaprikát is.

Jó étvágyat hozzá!

Posted in gastro

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

Connect with Facebook

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>