Ma volt az első nap, hogy kicsit kimozdultunk Arambolról. Minden nap reggeli, munka, tengerpart, munka, vacsora, munka, fárasztó. Úgyhogy ma úgy döntöttünk, hogy nyakunkba vesszük a motort és irány kifelé, méghozzá az északi irányba, Maharashtra állam felé, amitől csak egy híd választ el minket. Van egy gyönyörű folyó is útközben, szigetekkel.

Screen Shot 2013-12-14 at 23.47.46

A poszt apropóját az adja, hogy mendegéltünk a motorunkkal és már majdnem elértük Querim beach-et, amikor láttuk, hogy egy munkagép megy az úton, ami kb. olyan széles, mint az út maga, elöl pedig a darus emelőjével egy betontömböt lóbált maga előtt. Sehogyan sem fértünk el mellette. Állt két munkás az út szélén, és amikor látták, hogy mi a helyzet, fütyültek egyet a gépvezető bácsinak, aki rögtön megállt és integetett, hogy mehetünk előre. Hát nem cuki? Nem értem, ez miért veszett ki Magyarországról az utóbbi időben – tisztelet a kivételnek természetesen. De hihetetlen felemelő érzés, hogy egy elhagyatott út szélén álló munkásnak igenis fontos, hogy segítsen valakinek. Összemosolyog a két ember, és mindenki boldog: mi tudtunk haladni, nekik pedig az a három másodperc “késlekedés” nem okozott semmilyen kárt. Sőt. Ha két autó egymás mellé ér egy szűkebb úton, ami egyébként elég gyakori errefelé, ahol a sávokat elég szabadon értelmezik , akkor nincs anyuka emlegetése, vagy dudálás, esetleg koccanás. Mosolygás van, tolatgatás, centizés (közben esetleg a forgalmi helyzetet keresztezi néhány kutya, tehén, nameg robogós), aztán mindenki megy szépen a dolgára. Senki sem szidja a másik felmenőit, egyszerűen vannak helyzetek, amiket meg kell oldani, és kész.

A szokásos áramkimaradás esetén is működő benzin-ár-tábla pedig így fest:

 

Screen Shot 2013-12-15 at 00.33.24

 

A kevesebb néha több és itt Indiában ez főleg így van. A legegyszerűbb megoldások a legjobbak néha

 

Screen Shot 2013-12-14 at 23.41.40

További nagyszerű élményünk mára, az élni és élni hagyni. Nem elég, hogy itt malac, tehén, kutya, gekkó megél szépen egymás mellett, és senki sem bántja őket, még egy pálmafát sem vágnak ki azért mert útban van – legalábbis itt a nagyvárosoktól távol mindenképp. Inkább körbeépítik a házzal, úttal, bármivel, de szépen otthagyják élni azt a pálmafát is, hamár odateremtődött, nincs semmi joguk átszabni a dolgokat. És milyen jó is ez…

 

Screen Shot 2013-12-14 at 17.42.00

 

A harmadik apropó a poszthoz egy kis kobra. Sétáltunk azon a bizonyos Querim beach-en, ahol egy teremtett lélek sem volt rajtunk kívül. Az utolsó pillanatban vettük észre a homokban a már elég szépen felágaskodott kobrát. Hihetetlen szerencse, hogy észrevettük, végződhetett volna csúnyán is az eset. Mondjuk 4 év alatt, amióta Indiába járok, ez volt az első eset, hogy bármilyen veszélyes állattal találkoztam, szóval az esélye – még ha van is – nagyon kicsi, a lakott területeken (már csak az állandó mozgás, a sok robogó, a rengeteg kutya miatt is) nem látni ilyen veszélyes állatokat.

Hazafelé a kis falvakon keresztül pedig tényleg az dzsungelben érzi magát az ember. Valami ilyesmi látvány fogadott minket:

Screen Shot 2013-12-14 at 23.58.56

Kommentek

kommentek