1 hete érkeztünk Goára, erre a “kis” félszigetre Indiában. Valójában két folyó miatt félsziget, de oké, legyen félsziget. Szóval az indulás, az utazás, a közben kiderült turpisságok és az itteni körülményeket taglaló poszt következik.

Az indulás előtti éjszaka a laptopom megadta magát. Már egy héttel előbb is voltak gondok, tönkrement az alaplap és mivel híján voltam az időnek, így az új gépbe való fájdalmas beruházást választottam. Ezt követően jött az újabb meglepetés: valami ismét kipurcant a gépben, méghozzá az SSD, úgyhogy újabb szerelős órák következtek hajnal 4-ig, amikor is reggel 7-kor kellett kelni, hogy induljunk a reptérre. Ilyenkor nem szabad ugye feltenni azt a mondatot, hogy “mi jöhet még?”, mert tuti valami tízszer akkora dolog fog beütni.

Az út a reptérre mondjuk úgy, eseménytelen volt ( a laptopos mizériához képest kb csak egy lezuhanó gép lett volna nagyobb sokk). Becsekkolás, csomagok szétszedése, párszori nekifutás, hogy csipogás nélkül átjussunk a biztonsági átvilágításon (mert persze mindig maradt egy öv vagy fémpénz a kicsit kialvatlan állapotunknak köszönhetően).

Screen Shot 2013-12-12 at 12.05.58

Az isztambuli reptér mindig elvarázsol. Hatalmas, ezernyi ember, mégis minden szervezett, pontos ÉS mosolygós, kedves eladók vannak mindenhol (ugye nem kell részleteznem ez miért külön jó érzés). Itt jött egyébként egy nagy felismerés: a laptop táska otthon maradt, úgyhogy egy 32 eurós laptop táskába beruháztam, ami 1mm-el kisebb, mint a hátizsák. Szóval macerás minden alkalommal, amikor ki kell venni a táskából.

Ahogy lenni szokott szinte minden messzi repülőúttal (legalábbis velem), mindig van az 5 méteres körzetemben 1-1 kisgyerek. És ezek sírnak. Általában. Néha egyéb dolgot is végeznek, ami hát, hogy úgymondjam nem kellemes. Szagilag. Na értitek… Ezt ellensúlyozta, hogy a Turkish Airlines ételei és kiszolgálása elsőrangú. Nem véletlenül utazom velük, amikor csak lehet. A székek kényelmesek, mosolyognak a stewardessek, finom az étel, mindenre van megoldás. Egyszóval ötcsillag.

Így telt a cirka 6-7 órás út, hajnal 5-re pedig Mumbaiba értünk. Itt már megcsapja az embert a helyi hajnali 20 fokos meleg, ami szokatlan, de mégis kellemes a budapesti nagykabátos időjárás után. Első utunk a csomagok felé vezetett, ahol mintegy fél órát vártunk, mint kiderült hiába. Ugyanis valaki volt olyan kedves, hogy a poggyász-szalag túloldalán már leszedte a csomagokat és pont takarásba is tette, hogy véletlenül se vegyük észre. Tehát ott állunk fél órája, a szalag megáll 5 percenként majd sípolva újraindul, emberek tolakodnak, csomagok feltorlódnak, de a miénk sehol. Végül is véletlenül sétáltam csak át a túloldalra, és láttam meg, hogy a két hátizsák ott várakozik félretéve. Köszönjük.

d3

A csomagokkal célbavettük a másik reptérre tartó kisbuszt, ahol be kell mutatni a repjegyet Goára. Ez az a jegy, ami nem volt nálam két évvel ezelőtt, és ezért akkor nagyondrágán helyi taxival kellett átmennem. A kisbusz felé vezető folyosón van egy röntgen a csomagoknak. Olyan simán átsétáltam kérdés nélkül, mint a huzat. Senkinek nem tűnt fel. Jó hely India, Everything possible my friend. Minden lehetséges barátom, és igen, így, helytelen angollal.

A Goára tartó repülőre várás 6 óráját nagyjából alvással töltöttük, szigorúan “láb a csomagokon” módban – fő a biztonság, de nem valószínű, hogy elvitték volna, a helyiek például nyugodtan otthagyták a telefonjaikat a töltőoszlopoknál. Aztán a repülőút szintén eseménytelen volt. Megismerkedtünk egy német nővel, aki kölcsönadott 500 rúpiát (kb.  1600ft), hogy együnk egy 3 fogásos ebédet a repülőút folyamán. Vicces ár a hazai árakat tekintve, főleg, hogy finom is volt az étel.

A reptéren már várt Viju (vidzsu), az évek óta különbejáratú taxis barátom, majd a német nővel (a repülőn kölcsönadott pénzért cserébe elvittük Anjunáig) együtt elindultunk Arambol felé, ahol a következő 2 hónapot töltjük majd. A reptérről 70km-nyi taxi cirka 6000Ft.

Megérkezésünk a szállásra tartogatta a következő meglepetést: nincs asztal, csak székek. Azóta se sikerült orvosolni a problémát, marad a függőágyban és a matracon dolgozás. Update: szerzett a tulaj barátom bontatlan műanyag asztal, zseniális érzés nem csak függőágyból dolgozni.

Screen Shot 2013-12-12 at 12.13.48

Az indiai SIM kártya intézés viszonylag egyszerű volt, mindössze 2 fénykép és egy vízum+útlevél másolat kell hozzá, illetve 3 nap, mire sikerül aktiválni a kártyát. Utána jönnek a kellemes meglepetések: 500 rúpia a kártya (1600 ft), ebből 350 lebeszélhető (1250 ft) és benne van 1GB 3G-s internet. Hogy mennyire is elég ez a kezdő mobilinternet? 1 hét alatt, facebookozással és fotófeltöltéssel sikerült 300MB-t elhasználni. Szeretjük Indiát eléggé.

Screen Shot 2013-12-12 at 12.29.03

A napok nagyjából ugyanúgy telnek: munka egy kávézóban vagy otthoni függőágyban, délután futás és edzés a parton – néha fürdéssel egybekötve, estefelé főzés vagy vacsora valahol, és egy kis munka ismét. Van különbejáratú wifi hálózatunk (TP 3020 internet megosztó nagyon jól jön, a Reliance mobilinternetes stickjét gond nélkül ossza szét wifin, zseniális. Ez az a stick ugye, ami egész Indiában használható és nincs roaming díj. Ez elég hasznos tulajdonság egy 4 hónapos út alatt).

Néhány ár kedvcsinálónak:

  • Reggeli: 2 jegeskávé, 2 hummusz chapati = 320 rúpia, 1140 ft
  • 1kg vegyes garnéla és királyrák: 400 rúpia, 1430 ft
  • 1 Albertkekszre hajazó helyi keksz: 10 rúpia, 35 ft
  • 1 kis zacskó Lays chips: 10 rúpia, 35 ft
  • Mobilinternet stick: 2000 rúpia, 7000ft
  • 10GB internet-feltöltés: 1100 rúpia, 3930 ft (30 napig érvényes)
  • Alma-répa-cékla gyümölcslé frissen facsarva (3dl):  70 rúpia, 250 ft
  • 1L benzin: 70 rúpia, 250 ft
  • Motor bérlés 1 hónapra: 4000 rúpia, 14000 ft
  • Komplett ebéd vagy vacsora: kb 120-160 rúpia, 430-600 ft.

Kommentek

kommentek